Tag Archive for alapítói csomag

Jeunesse alapítói csomag

Jeunesse alapítói csomag

A Jeunesse cégnél is mint a legtöbb cégnél a gyémántok a világ forgalom 3%-ából részesednek forgalmuk alapján egy bónusz alapján. Itt nem a saját forgalmuk után kapják a bónuszt hanem a cég világforgalma után, vagyis mindenki munkája után. Ezért a gyémántok számára nem csak a saját sikerük a fontos, hanem az is jó ha másoknak jól megy, mert az ezt az alapot növeli.

Gyémánt viszont jelenleg kb. 260 van a Jeunesse hálózatában, és kevesen érik el ezt a szintet. 

A Jeunesse viszont nagy ritkán bevett a forgalomba egy olyan csomagot amit alapítói csomagnak hívnak. Jelenleg már úgy volt hogy egy darabig nem lesz már ilyen, de a magyar csapat vezetője Kegye Roland olyan forgalmat tudott felmutatni a cégnek, hogy megadták neki a bizalmat, hogy csak az ő csapata most még egyszer részesülhessen ebből a csomagból Európában. Szeptember 16-tól 1 hétig.

Ez a csomag a gyémánt bónuszhoz hasonlóan működik.

A cég teljes CV forgalmának 2%-át negyedévente felosztják azok között, akik Alapítói Csomagot vásároltak. Ahogy a gyémánt bónusznál is van, ez súlyozva van és akinek több a forgalma az többet kap.

1000 CV pont = 1 részvény (PGV személyes csoport pont és PV személyes pontérték számít). Az eredményt egyenlő részekben osztják el az Alapító tagok által megszerzett részvények alapján. A részvények értéke negyedévente változik, a teljes pontérték és a minősülési pontszámok alapján. Tehát minél több a forgalma  Önnek, annál nagyobb lesz ez a kiosztott rész. Illetve minél nagyobb a cég forgalma, annál nagyobb lesz amit szétosztanak.

Passzív jövedelem bebiztosítva

Ez olyan passzív jövedelem amit egyszer kell megvenni és a jog örökké tart örökölhető. Ha egyszer megveszi akkor mindig élni fog, és amikor minősül akkor fizet. Ha most megveszi de még nincs meg az 5 autoshipes tagja, akkor majd abban a negyedévben fog aktiválódni a kifizetés, amikor már meglesz! Ilyen termékek mellett nehéz elhinni, hogy ne találna 5 embert aki minimum 60 pontért akarna rendszeresen vásárolni.

Mivel a szponzor kap 250 dollárt minden eladott csomag után, így ha el tud adni a héten 4 csomagot a sajátja ingyen van.

A csomag az ambassadori csomaghoz hasonlóan 6 hónapig zafir kifizetést biztosít, tehát ha lesznek őn alatt vezetők akkor utánuk megkapja a zafir szintnek megfelelő vezetői bónuszt!

A csomag tartalma adott, sok terméktapasztalatra ad lehetőséget és el is tudja adni a környezetének, akik vásárolni akarnak regisztráció nélkül.

Érdemes átgondolni és ha 2019 szeptember 16 utáni héten olvasod ezt akkor feltétlen javasolt megvenni. 

Ha érdekel keress meg!

Feltételek:

 Az Alapító tagnak a negyedév mindhárom hónapjában minősülnie kell ahhoz, hogy az Alapítói Bónuszalapból részesedhessen. A nem minősülő vagy új Alapító Tagoknak a következő negyedévig kell várniuk a részvételhez.

Például: ha egy új Alapító novemberben vásárol alapítói csomagot, és a következő trimeszter január 1-jén kezdődik, akkor ő január 1-től vesz részt az Alapítói Bónuszalap programban.

Alapítói Bónuszalap Minősülési Szabályok

Vásárolja meg az Alapítói Csomagot mint új tag, új regisztrált vagy ha már tag akkor minősítse fel a tagságát erre az Ambassador csomagnak megfelelő szintre. Ennek megtörténtét jelezze a szponzorán keresztől a Zafirjának akik közvetíti ezt a magyar vezetésnek és így jelezve lesz a cég felé a döntés, akik majd oda írják a neve mellé a ebirodában hogy alapító.

– Maradjon aktív minden hónapban legalább 60 PV-vel.

A trimeszter mindhárom hónapjában legyen 5 személyesen szponzorált aktív munkatársa sikeres Autoship rendeléssel. NEM HÁTTÉRIRODA/SHOP RENDELÉSSEL! Önnek mint Alapítónak a nemzetközi Alapítókra vonatkozó szabályokat kell követnie.

– A nemzetközileg szponzorált munkatársak beszámítanak az első hónapban, amennyiben regisztrációs csomaggal csatlakoznak. Ezt követően minden hónapban Autoshipen kell lenniük.

– Beszámítanak azok a személyes csatlakozók, akik az adott hónapban csatlakoznak, akkor is, ha nem adnak le autoship megrendelést (hiszen éppen most csatlakoztak). Azonban, ha ennek a személynek nincs autoship megrendelése a következő hónapban, akkor nem számít arra a hónapra.

– Executive – Zafír szintű munkatársak a szponzori vonalon 3 -mélységből gyűjtenek pontokat – minden 1000 pont után 1 részvény jár.

– A programban való részvételhez az Alapítói Csomagot a trimeszter kezdete előtt kell megvásárolni.

Mit tartalmaz a Jeunesse alapító csomag?

Ambassador csomagot kell vásárolni csatlakozáskor és ha meg van akkor a választott felhasználónevet – amivel a kapott honlap is kezdődik – kell elküldeni a Zafir vezetőnek és ő k kiküldik USA-ba ahol felminősítik alapítócsomagnak és oda kerül a neve mellé a webirodába.

Az Ambassador csomag tartalma így néz ki:

Sapphire Ambassador Package – Choose Product Catalog Language

2 bottles of Luminesce® Cellular Rejuvenation Serum
1 bottle of Luminesce Daily Moisturizing Complex
1 jar of Luminesce Advanced Night Repair
1 tube of Luminesce Youth Restoring Cleanser
1 tube of Luminesce Essential Body Renewal
1 bottle of Luminesce Flawless Skin Brightener
1 box of Luminesce HydraShield™ Mask
1 box of Instantly Ageless™
1 box of Reserve™ gel packs
1 box of RevitaBlū™ packets
2 jars of Naära™ Beauty Drink
1 bottle of Finiti™
1 box of AM Essentials™
1 box of PM Essentials™
1 bottle of ZEN Shape™
1 bottle of ZEN Prime™
1 box of ZEN Fit™ Fruit Punch
1 bag of ZEN Fuze™ Vanilla Bliss
(ZENBODI™ pill box, tape measure, shaker bottle, and Zen Project 8 Booklet included)
Jeunesse Product Catalog – 5 PACK – Select language
Sapphire Executive for 180 days
$250 Retail Sales Bonus
Shipping included